Annak, aki... (saját vers)

Annak, aki nagyon hiányzik...

Abban a pillanatban rengeteget tévedtem,

Nem volt nagy az ár. Csupán az élem...

A titok, aminek már rég óta vagyok a rabja,

S arra várok mikor jön el boldogságom napja. hogy újra veled nevessek.

Nem mondtam el másnak, csak Neked a temetőben,

Ott is alig halhatóan, szinte magamban, csak úgy a levegőben.

Már nem ismernélek fel, fejemben túl sok homályt kaptál,

Mégis a titok volt, van és lesz is, fájdalmasan amit adtál. nekem utoljára.

Egyre jobban és jobban zavar a magányos csend,

Te voltál az az ember, aki ilyenkor mosolyt az arcomra csent.

S mikor ballagok hozzád a temetőbe az úton,

Oly sokat rágódok én ott a fájdalmas múlton. s annyi kérdésem lesz.

Elfordulok, s a sírodra ülök háttal,

A madarak éneke számomra gyászdal.

De lesz majd egyszer nagy vihar az égből,

És téged elfelejtelek, hisz olyan régről. már nem ér a titok.

Bármilyen nehéz is, sikerült elérnem,

S emlékedet elmémbe örökre bevésnem,

Tudom, gondolataimban végig kíséred az életemet,

És bárhogy is fáj, örülök hogy megismertelek. téged, azon a szép napon.

 

Miért? (saját vers)

Miért?

Miért nem bírom elhagyni ezt az életet?

Mi az ok amiért maradnom muszáj?

Lábam alatt pajkosan rebbennek szét a porszemek,

De hajóm már elúszott, s mögötte az uszály.

Miért szólongattál, „egyetlenem, édesem“?

Mint két élet hatalmas csatája.

Kérdezem most, szánalmasan, kétesen,

Bár nagyon lassú hiányod múlása.

Miért hallom néha még most is hangjaid?

Miért érzem még most is gondodat?

Hisz te már rég szétszórtad lelkem hamvait...

De ez nekem egy fájó gondolat.

Miért lüktet oly fájón az ér?

Leírnám, de kezemben nehezen marad meg a toll.

Mint amikor kifolyni készül belőle a vér.

De fülembe is egyre-egyre csak a gúnyos kacaj dalol.

 

Lángszerelem (saját vers)

Lángszerelem

Neharagudj, de itt kell hogy hagyjalak!

Emberek között, utolsó angyalnak.

Neked még hordoznod kell a lángot,

Nem szabad sötétségben hagyni a világot!

Az utolsó perc, melyben a kanócot meggyújtod,

Egy utolsó ölelés, s a karod felém nyújtod.

Belenézel szemembe, látod oda bújt,

Ott keresett menedéket szégyenkezve a múlt.

Én riadtan ellöklek, s elindulok az úton

Az életem darabjait magam után húzom.

Neharagudj, de földi időm lejárt!

Még találkozunk, csak add a lángot tovább...

Szerelem (saját vers)

Szerelem

Egyszer majd őt is újra megtalálod,

S kezedben kinyílnak a hervadó virágok!

Ép lesz megint, ami már egyszer elégett,

Azon kapod magad, hogy az életedbe lépett.

Nem érted meg, a hatalmas békességet,

Belekapsz a tűzbe, de észreveszed, nem éget.

Elmormolod halkad a bujdosók imáját,

S a füst beáramilk a szádba a pipán át.

A szívedet egy pillantás alatt darabokra zúzza,

A húsodról a bőrt csendesen lenyúzza.

Kiabálhatsz, ordíthatsz minden éjjel,

De a hangod majd szépen szerte száll a széllel.

Ő hideg maradt, halk és kegyetlen,

Te erős voltál, de nem vagy már, csak esetlen.

Ne fuss el! Felesleges bármit is tenni,

A halált az élettel, nem lehet megvenni.

Ne fuss el előle, megéri tán a szenvedés?

Inkább álj olda elé, és ragadd magadhoz a kést.

És ha majd félájultan lerogysz a földre,

Tudd, hogy miatta vagy ott, és leszel is... mindörökre!

Halál (saját vers)

Halál

Halál, hova szállsz?

Halál, tán válaszra vársz?

Halál, neked hol a sírod?

Halál, tovább miért nem bírod?

Halál, ujjaid testét miért fonják körül?

Halál, mikor intesz már búcsút a sírok mögül?

Halál, miért nem volt szabad játszani a tűzzel?

Halál, soha se mondták rád „űzd el!“?

Halál, téged nézünk minden gyertyafényben?

Halál, veled játszunk minden hideg éjben?

Halál, miattad szakítják a kertből a virágot?

Halál, elátkoztad már az egész világot?

Halál, ugye vad időkben élünk?

Halál, mondd... mindanyian félünk?

Halál, meddig akarsz még szenvedni látni?

Halál, jobb ez neked mint újra megtalálni?

Halál, megélem majd a következő évet?

Halál, fájdalmasabb vagy mint az élet?

Halál, mi lesz ha az emberek eléd lépnek?

Halál, mindenki meghal egyszer, végleg?

Angyalom (saját vers)

Angyalom

Hű leszel hozzám, angyalom?

Még akkor is, ha már nem hallod a sóhajom?

Ha a földön hever az összes levél,

S a fák között zúgva, dübörögve süvít a szél.

Hű leszel házadhoz, angyalom?

Még akkor is, ha jég hideg lesz egy nyári hajnalon?

Ha éjjel reszketve nyúlnak utánnad az árnyak,

S téged elrepítenek messzire a vágyak.

Hű leszel városodhoz, angyalom?

Még akkor is, ha már más a bánatom?

Ha majd ott virít arcomon a sebhely,

S az embernek már lépni sem kell.

Hű leszel hazádhoz, angyalom?

Még akkor is, ha én már csak ébren álmodom?

Ha az nem lesz más, csak egy délibáb,

S halkan mondd majd mesét a világ.

De mi van, ha az angyal egyszer elrepül?

És itt hagy téged magányosan, egyedül, tehetetlenül.

Te mit tennél?

Az alany: Te

Diagnózis: Halál

Hátralévő idő: 1 hónap

Kérdés: Mit tennél?

Elkezdtem gondolkodni rajta. Én vajon mit tennék? Nemtudom! Igazán nem! Aztán eszembe jutottak a vágyaim, az álmaim. Mindazokat egy hónapba sűrítve. Biztosan elmennék Velencébe. A szerelem városa. Mindig is el akartam menni oda. A másik dolog pedig, vennék egy motrot. Letenném a jogsit és csak száguldoznék a sztrádán. Céltalanul. A harmadik, megtanulnék rendesen lovagolni. Aztán ha elég jó vagyok, onnan belevágtatni a naplementébe. Kipróbálnám az ejtőernyőzést is. Szereznék magamnak egy jó pasit, akivel lenyomnék jópár éjszakát. Ha-ha. Szűzen mégsem lehet meghalni. Ezen kívül kipróbálnék valami drogot is. Ekit talán. Azthiszem gyorsan eltelne az az egy hónap. Megpróbálnék a lehető legtöbbet nevetni és mosolyogni, és megígérném magamnak, hogy akövetkező életben jobban vigyázok majd az idő értékére. De Hála az égnek nincs semmi komoly bajom. Így hát, csak simán meg szeretném tanulni az életet. Az apró örömöket és a mindennapokat.