Szerelem (saját vers)

Szerelem

Egyszer majd őt is újra megtalálod,

S kezedben kinyílnak a hervadó virágok!

Ép lesz megint, ami már egyszer elégett,

Azon kapod magad, hogy az életedbe lépett.

Nem érted meg, a hatalmas békességet,

Belekapsz a tűzbe, de észreveszed, nem éget.

Elmormolod halkad a bujdosók imáját,

S a füst beáramilk a szádba a pipán át.

A szívedet egy pillantás alatt darabokra zúzza,

A húsodról a bőrt csendesen lenyúzza.

Kiabálhatsz, ordíthatsz minden éjjel,

De a hangod majd szépen szerte száll a széllel.

Ő hideg maradt, halk és kegyetlen,

Te erős voltál, de nem vagy már, csak esetlen.

Ne fuss el! Felesleges bármit is tenni,

A halált az élettel, nem lehet megvenni.

Ne fuss el előle, megéri tán a szenvedés?

Inkább álj olda elé, és ragadd magadhoz a kést.

És ha majd félájultan lerogysz a földre,

Tudd, hogy miatta vagy ott, és leszel is... mindörökre!