Sötét van... Csak halk csörgés hallatszik, saját
levegővételed, és szived dübörgése... Szorító kényelmetlen érzés, ahogy
kiegyenesedni próbálsz... Nem küzdesz ellene... Előrehajolsz, fellélegzel,
mélyet sóhajtasz, fény villan a szemed elött, pillanatra elkápráztat és ujjad
érintésére feldübörög a GÉP... Bal lábad alatt csattan a váltó, az ember és a
hatalmas tömeg együtt lendül előre. Combod közé szorítod a vibrálva reszkető
lovadat, nyugtatóan suttogsz neki, ahogy gyorsításra ösztönzöd, máris lecsitul,
ott van, ahol igazán otthon érzi magát, a sebesség mámorában. Apró
rezzenésekkel veszi a többi sebességet, és a fáktól szegélyezett kanyargos,
fekete aszfaltcsik egyre gyorsabban gördul tova alattatok az éjszakában... Most
kezdtek élni, ahogy az első kanyarhoz érve pillanatra mintha megtorpannátok,
majd rázuhantok az ívre, gondolataid összesimulnak a ménnel, érzed amit ő érez,
lüktető varázs, szédítő, émelyítő erő, ami öledet a nyeregbe préseli... Látod,
vagyis sejted, hogy a kanyar enyhül, jobb csuklód önkéntelenül rácsavar a
markolatra, táltosod ordítva szökken tovább, megvadulva győzni vágyva, maga
mögé utasítva bárkit és bármit. Mosolyogva hagyod zabolátlan csikódat tombolni,
csak olykor fogod vissza, vigyázva rá. Ez a Ti harcotok. De nem egymás ellen,
hanem egymás oldalán...
 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése