2012. november 29., csütörtök

Annak, aki... (saját vers)

Annak, aki nagyon hiányzik...


Abban a pillanatban rengeteget tévedtem,
Nem volt nagy az ár. Csupán az élem...
A titok, aminek már rég óta vagyok a rabja,
S arra várok mikor jön el boldogságom napja. hogy újra veled nevessek.

Nem mondtam el másnak, csak Neked a temetőben,
Ott is alig halhatóan, szinte magamban, csak úgy a levegőben.
Már nem ismernélek fel, fejemben túl sok homályt kaptál,
Mégis a titok volt, van és lesz is, fájdalmasan amit adtál. nekem utoljára.

Egyre jobban és jobban zavar a magányos csend,
Te voltál az az ember, aki ilyenkor mosolyt az arcomra csent.
S mikor ballagok hozzád a temetőbe az úton,
Oly sokat rágódok én ott a fájdalmas múlton. s annyi kérdésem lesz.

Elfordulok, s a sírodra ülök háttal,
A madarak éneke számomra gyászdal.
De lesz majd egyszer nagy vihar az égből,
És téged elfelejtelek, hisz olyan régről. már nem ér a titok.

Bármilyen nehéz is, sikerült elérnem,
S emlékedet elmémbe örökre bevésnem,
Tudom, gondolataimban végig kíséred az életemet,
És bárhogy is fáj, örülök hogy megismertelek. téged, azon a szép napon.

 399343_512156248802190_194624959_n_large

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése