Annak, aki nagyon hiányzik...
Abban
a pillanatban rengeteget tévedtem,
Nem volt nagy az
ár. Csupán az élem...
A titok, aminek
már rég óta vagyok a rabja,
S arra várok
mikor jön el boldogságom napja. hogy újra veled nevessek.
Nem mondtam el
másnak, csak Neked a temetőben,
Ott is alig
halhatóan, szinte magamban, csak úgy a levegőben.
Már nem ismernélek
fel, fejemben túl sok homályt kaptál,
Mégis
a titok volt, van és lesz is, fájdalmasan amit adtál. nekem utoljára.
Egyre jobban és
jobban zavar a magányos csend,
Te voltál az az
ember, aki ilyenkor mosolyt az arcomra csent.
S mikor
ballagok hozzád a temetőbe az úton,
Oly sokat rágódok
én ott a fájdalmas múlton. s annyi kérdésem lesz.
Elfordulok,
s a sírodra ülök háttal,
A madarak éneke
számomra gyászdal.
De lesz majd
egyszer nagy vihar az égből,
És téged
elfelejtelek, hisz olyan régről. már nem ér a titok.
Bármilyen nehéz
is, sikerült elérnem,
S emlékedet
elmémbe örökre bevésnem,
Tudom,
gondolataimban végig kíséred az életemet,
És bárhogy is
fáj, örülök hogy megismertelek. téged, azon a szép napon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése