Kislány vagyok még

Egyszer utállak! Egyszer a falra mászom tőled, mert idegesítesz! De viszont felébreszted bennem a kíváncsiságot. Más vagy mint a többiek. Igazi különc! És ez egyszer kellemetlen viszont egyszer meg tetszik. Néha legszivesebben kikergetnélek a világból, de van úgy hogy a világot áldoznám fel csak hogy melletted lehessek akár egy percre is. Néha undorítónak tartom a fura és eléggé gusztustalan viselkedésed, de van hogy alig bírom abbahagyni a röhögést a hülyeségeiden. Más vagy... és ez tetszik. De van hogy akaratlanul is, de megbántasz. Lehet hogy nem vagyok még elég érett a vicceidhez, és talán a kor igazából nagyon sok mindenben számít. Csak az a gond, hogy utánna bevágsz egy „bírlak te butus!“ szöveget pár szivecskével és én elolvadok. Zavar és idegesít hogy ilyen könnyen kaphatónak látszom, de nem tudok mit tenni ellene. Kérlek! Könyörgöm! Mondd csak, miért kínzol? Elcsavarod a fejem, majd a padlón hagysz. Mikor meg elfogadom hogy nem leszel az enyém újra mondasz valami kedvesen és én újra ott tartok ahol az elején. Ne hagyj szenvedni! Akkor inkább ölj meg rendesen!!! Csendben vagyok és nyugodtan látszom, de belül sikítok, ordítok, szenvedek és vérzek. De te nem tudsz semmiről. Az én szenvedésem csak egy tipikus „kislányos“ hisztinek tűnt ugye? Hát... talán igazad van. Talán csak egy tipikus kislányos hiszti. Mert én még mindíg kislány vagyok, bár sokszor hangoztattad hogy szerinted nem. De sajos tévedtél! Egy naív kislány vagyok aki a mesevilágban él és még hisz a szőke hercegekben...