Elvesztés

-Mit tennél ha elveszítenél? -Kérdezte csendesen majd leült mellém az ágyra. A hangjában erős volt a titkolózás és a szokásosnál gyorsabban hadart. Mint ha le akarná zárni ezt az egészet, minnél gyorsabban és fájdalommentesebben.

-Hülye kérdésre csak hülye válszt adhatok. -Mosolyodtam el, és átöleltem. Várt egy kicsit, majd eltolt magától.

-De most komolyan! Mit tennél? -Kérdezte ismét és én tudtam hogy a válasz alól már nem bújhatok ki.

-Nemtudom. Kérdezz meg azután miután elvesztettelek. De sosem tudod meg a választ, ugye soha? -szegeztem neki a kérdést. Még ma is emlékszem ahogy felkelt az ágyról, kisétált a szobámból és egy utolsó csókot küldött felém. Mikor kiért a házból becsapta maga mögött az ajtót. Csak egy halk sóhaj, ennyit tettem. Akkor és ott elvesztettelek. Egy halk sóhaj volt csak, semmi több az elvesztés pillanatában. Miért nem azt kérdezted meg, hogy UTÁNNA mit tennék? Miután már nem vagy velem. Arra pontos választ tudtam volna adni.

-Kiálnék szakadó esőben az utca közepére és kitépném a szívemet. Elvéreznék. Az eső elmosná a vért -Mondtam magamnak alig halhatóan miközben bambám a földet bámultam és nem bírtam felfogni mi történt. -de a fájdalmat is. Megtenném. Ha erős lennék hozzá!