Egyszer utállak!
Egyszer a falra mászom tőled, mert idegesítesz! De viszont felébreszted
bennem a kíváncsiságot. Más vagy mint a többiek. Igazi különc! És ez
egyszer kellemetlen viszont egyszer meg tetszik. Néha legszivesebben
kikergetnélek a világból, de van úgy hogy a világot áldoznám fel csak
hogy melletted lehessek akár egy percre is. Néha undorítónak tartom a fura
és eléggé gusztustalan viselkedésed, de van hogy alig bírom abbahagyni a röhögést
a hülyeségeiden. Más vagy... és ez tetszik. De van hogy akaratlanul is, de
megbántasz. Lehet hogy nem vagyok még elég érett a vicceidhez, és talán
a kor igazából nagyon sok mindenben számít. Csak az a gond, hogy
utánna bevágsz egy „bírlak te butus!“ szöveget pár szivecskével és én
elolvadok. Zavar és idegesít hogy ilyen könnyen kaphatónak látszom, de nem
tudok mit tenni ellene. Kérlek! Könyörgöm! Mondd csak, miért kínzol? Elcsavarod
a fejem, majd a padlón hagysz. Mikor meg elfogadom hogy nem leszel az
enyém újra mondasz valami kedvesen és én újra ott tartok ahol az elején. Ne
hagyj szenvedni! Akkor inkább ölj meg rendesen!!! Csendben vagyok és nyugodtan
látszom, de belül sikítok, ordítok, szenvedek és vérzek. De te nem tudsz
semmiről. Az én szenvedésem csak egy tipikus „kislányos“ hisztinek tűnt ugye?
Hát... talán igazad van. Talán csak egy tipikus kislányos hiszti. Mert én még
mindíg kislány vagyok, bár sokszor hangoztattad hogy szerinted nem. De sajos
tévedtél! Egy naív kislány vagyok aki a mesevilágban él és még hisz
a szőke hercegekben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése