Szív

Az életem utóbbi hónapjainak meghatározó részét az öngyilkosság, illetve annak gondolata határolta meg. Minden dolgoban a halált láttam. A remény halálát. Aztán, egyszer csak -mint derült égből villámcsapás- úgy cseppentél bele az életembe. Nem szóltál, nem figyelmeztettél csak odaáltál elém. Beszégettünk, s közben észre sem vettem, elloptad a szívemet. Ha akartam volna sem tehettem volna semmit. Egy darabot nem adhatok neked, ha viszed akkor kérlek az egészet vidd. De én is ember vagyok. Nem tudok szív nélkül élni. Add cserébe a tiedet, ígérem vigyázok rá! De te is vigyázz az enyémre! Nem játék! Már sokszor leesett, összetört de valahogy mindig megtaláltam a módját hogy összeragasszam. Ismét, újra ha kellett százszor is egymás után. De „ők“ eddig mindig csak egy részét vitték, nálad viszont az egész van. Ha ezt összetöröd a ragasztó már nem fog segíteni rajta. És -mint már mondtam- ember vagyok. Szív nélkül nem tudok élni.