A szobámban
ülök és a plafont bámulom. Ismét elkap a sírás mikor rájövök, milyen
szánalmas is lehetek. Nem akarok sírni! Se miatta, sem más miatt nem! Boldog
akarok lenni, de már elfeledtem hogyan kell. Vissza gondolok a régi
mesekönyveimre amiben a király és a királylány boldogan élt amíg meg
nem halt. Aztán rájövök hogy ez mekkora egy hülyeség, bár titokban irigylem
a királylányt. Újra sírni kezdek, és továbbra is a plafont bámulom.
Elhagyottan, egyedül, mesékkönyvekkel körbevéve... szánalmasan!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése